Virágporral az egészségünkért!

Régi tervünk vált valóra azzal, hogy elkészültek speciális virágpor leszedő rácsaink. Így 2015-ben már jelentős mennyiségű virágport is sikerült gyűjtenünk, melyet Önök is megkóstolhatnak.
A virágporleszedőt főszezonban,  nagyobb hordásnál egyszerűen a kaptárakba lehet illeszteni, ez tulajdonképpen egy lyukas rostaszövet háló, amin a méheknek minden alkalommal át kell bújniuk, amikor a kaptárba érkeznek. Átbújáskor a virágpor lehullik a kaptár aljában található gyűjtőedénybe. Ezeket naponta összegyűjtjük, majd kiszárítjuk és ezután mélyhűtőben tároljuk.

VIRAGPOR_L

Érdekességképp, hogy egy-egy pollen szemcsében mennyi munkájuk van a méheknek:
A méhek testét vékony szőrszálak borítják, ezek mint miniatűr seprűk begyűjtik a pollenszemeket, miközben nektárt keresve virágról virágra szállnak. Időnként lesöprik magukat a hátsó lábaik irányába, ahol a pollen kis golyókká áll össze. Egyszerre általában két kis 7-10 milligrammos golyócskát szállítanak a kaptárba, amit legalább 100 virágról gyűjtöttek össze.

Egy kicsit részletesebben a virágpor összetevőiről, amiből kiderül miért érdemes a méz mellett ezt is rendszeresen fogyasztanunk:

  • A virágpor egy igazi proteinkoncentrátum, ún. szuper táplálék. A méhek a méhkirálynőt az ebből készített szuper pempővel táplálják. Egy felnőtt ember napi protein szükségletet kb. 30 g virágpor fedezi.
  • A virágporban a 22 természetes aminosavból 20 megtalálható. Ezek közül pár:

————–— arginin: hiánya impotenciát és meddőséget okozhat
————–— hisztidin: vérképző, segíti a vörösvérsejtek kialakulását
————–— izoleucin: a lép és a hasnyálmirigy működéséhez szükséges
————––fenilalanin: segíti a C vitamin beépülését, ezáltal ellenállóbbá teszi a …………………………… szervezetet a betegségek ellen
————–— valin: erősíti a visszerek és izmok idegsejtjeit

  • Legalább 5% telítetlen zsírsavat tartalmaz, mely csökkenti a koleszterinszintet.
  • 30-40%-ban vizet, és egyszerű (glükóz, fruktóz és laktóz) cukrokat tartalmaz
  • Tartalmaz A-, P-, C- H- és E vitaminokat, legfőkébben B1, B2, B6, B12 vitaminokat, melyek serkentik az agyműködést.
  • Jelentős antibakteriális hatása van segít legyőzni a gyomor- és bélfertőzéseket, segíti a regenerálódást.
  • Vérnyomás stabilizáló hatása révén nemcsak magas, de alacsony vérnyomás ellen is ajánlott. Nyugtató hatású, mellékhatások nélkül.

VIRAGPOR2
A virágpor tehát javítja a szervezet állapotát, serkenti a szellemi frissességet, segít legyőzni a fáradságot, ellenállóbbá teszi a szervezetet és javítja az étvágyat. Főleg így a téli időszakban érdemes kipróbálni, kúraszerűen minden nap enni egy evőkanállal. Előzzük meg a betegségeket, erősítsük immunrendszerünket virágporral.
Kóstolják meg önmagában, akinek így túl száraz, az keverje mézbe, vagy joghurtba. Felnőtteknek javasolt évente 4 db 6 hetes kúrát tartani, kezdetnek napi egy teáskanál javasolt, majd pár nap múlva egy evőkanálra is növelhetik a mennyiséget. kb. napi 10-15 g fogyasztása javasolt. Gyerekek is fogyaszthatják 6 éves kortól, nekik kb. napi 5 g javasolt. Virágpor – allergiásoknak nem ajánljuk, mert allergiás reakció alakulhat ki.
VIRAGPOR
Próbálják ki mielőbb ezt a szuper élelmiszert,  már 500 Ft-ért vásárolhatnak 100 g kóstolót belőle. A gyógyszertárakban biztosan nem találnak ilyen olcsón immunerősítőket. Ráadásul ez csak 100%-ban természetes összetevőket tartalmaz.   A virágport tárolják hűtőszekrényben, ha nagyobb adagot vásárolnak, akkor mélyhűtőben.

Andi